2016. március 22., kedd

Engedem hadd menjen??

Tavaly a BSZM után még biztosabb voltam, abban hogy rá 3 hétre Bécsben menni fog a maraton. Idén nem ezt dobta a gép, az utolsó két nap kevesebbet tudtam futni mint vállaltam, hol jobban hol kevésbé kínlódtam a lábammal. A BSZM továbbra is örök szerelem, de idén csak más sikerének tudtam örülni, amiből bőven volt. Ezzel nem is lenne baj, ha nem kéne 3 hét múlva maratont futnom.

Tekintve hogy a Firenzei sebek, még nem gyógyultak be teljesen, nem fér bele egy újabb feladás.

És hogy miért nem megy a futás? Egy ideig óráig el lehet futkosni szar technikával, de úgy tűnik nem örökké. Ebben a problémában Eliza lesz a segítségemre és csiszolásba kezdünk közösen.
Kata javaslatára naponta többször nyújtom a  vádlim, mert ott is van valami bibi.
Sajnos a feleslegem sem segít, de a legnagyobb baj hogy emögött nem egy szimpla lustaság+ zaba kombó okozza, hanem hormonális dolog, amit egy remélhetőleg "kisebb" nőgyogyis gond okoz, ez meg is lesz műtve hamarosan.

A "nem megy", meg abban jön ki hogy küzdök. Hol elől fáj a sípcsontom mellett, aztán az 4-5 kilométeren át kínoz, vagy bedurran a vádlim (mondjuk azt lehet a kímélni akarás okozza), de a hétvégén elsőre húzodott hátul elég erősen, de fogat össze szorítva végig mentem, akkor Kata 'betapelt' másnap,  erre egy tök új helyen kezdett sikítozni a lábam, egészen addig míg nem tudtam tovább menni. Ugye azért jogosan mondhatom hogy f@szom....

Asszem nagyjából ennyi, ami nem kevés, mondhatjuk hogy nem annyira ideálisak a körülmények. Viszont ha megpróbálok pozitívan hozzá állni ( amiben olyan jó vagyok (not)), akkor tulajdonképpen még mindegyik orvosolható és hiszen előttem az élet.

Persze lehet, hogy nagy erősségem hogy tudok küzdeni és harcos vagyok ha kell, de azért én igazán szerettem a tavalyi bécsi maratont mindenféle gond és nehézség nélkül, mosolyogva, mindent beleadva.

Vasárnap fogom véglegesen eldönteni, addig nyújtok lelkesen és 1-2 laza futi, majd egy hosszabb tesztet még megpróbálok és ha kell nehezen, de kimondom:

Engedem hadd menjen,
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem...


2015. december 1., kedd

Maratoni egyéni csúcs Firenzében... helyett: a tabuk nélküli valóság...

12 hete készültem életemben először, rendesen edzésterv szerint, fejben erősítve, csak november 29-e lebegett a szemem előtt. Nem voltak extra nagy vágyaim, de egy becsületes készülés után, szerettem volna kivenni amit bele tettem ....
4:12 ez volt a terv, azaz 6 percesekkel lefutni a maratont. Hát ez álom marad még egyenlőre.... De ne szaladjunk ennyire előre.

A budapesti maraton után nagyon kedves ajánlatot kaptam a barátaimtól, futótársaimtól. Hogy ők városnézős maratont terveznek, így kísérnek engem és segítenek nekem majd Firenzében. Megható és szinte hihetetlen ajánlat, de elsőre nem fogadtam el, illetve gondolkozási időt kértem, mert azt hittem nekem mindenképp kell az a rész, amit lelkileg megélek egyedül egy maraton alatt. És túl nagy lemondásnak éreztem részükről is, úgy éreztem nem fogadhatom el. Végül sokszor átbeszélve, átgondolva, igent mondtam. Ez volt a leges legjobb döntés, amit hozhattam, mert nélkülük nem is tudom mi lett volna velem. Egy kikötésem volt, hogy Tamás nem jöhet velem, mert mellette megengedem magamnak hogy hisztizzek, szenvedjek ....

Egészen jól haladt a felkészülés, általában heti 4 esetleg 5 futás, volt benne gyorsító, volt hosszú, voltak biztató számok, megnyugtató sikerélmények. Megint nagyon sokan mellettem voltak, testileg lelkileg támogattak, velem futottak, tanácsot adtak, segítettek. Köszönöm! A legemlékezetesebb edzés siker, mikor 31 kilométert sikerült 5:45 körüli tempóban, teljesen jó állapotban futnom. Aztán jött egy kis nátha, amit egészen jól ki is feküdtem, azt hiszem kettő edzést kellett miatta kihagynom. A következő hosszú már nehezebben ment, de végül leküzdöttem azért. Másnap vért adtam és ezután 4 nappal Siófoki félmaraton előtt nagyjából fél órával, jelentkezett a menstruációm, hogy ő is jönne velem.. Remek :/ Hamar megnyugtattam magam, hogy akkor két hét múlva a maratonon nem lesz velem, akkor még nem tudtam hogy nála sokkal rosszabb, gonoszabb vendégem lesz....
Siófokon ezek után nagyon megküzdöttem, görcsöltem, majdnem elájultam és csak kínlódtam. Nem tudom mi vitt ott végig... De a megállásokkal, küzdésekkel is 6 perces átlagom lett, így megragadtam ezt az egy pozitívumot és úgy döntöttem, hogy nem engedem magam megijeszteni.

Nagyon sokat agyaltam a versenyen, nagyon nagyon szerettem volna egy jót futni. Biztos voltam benne, hogy valamennyit javítok az időmön, hiszen az elmúlt hetek munkája, az 5 év alatt gyűjtött tapasztalat, a 3. maraton mind okot adott erre a magabiztosságra. Jó jel volt az is, hogy míg a szeptemberi futásaim átlag tempója 6:24 volt kilométerenként, ez novemberben már 5:59.

Jöjjön a fekete leves, tabuk nélkül....

Na mielőtt ebbe belekezdek, leírom hogy tudom, hogy a lányok nem pukiznak, tudom hogy ők mindig illatosat kakilnak és maximum a hüvelygombáról beszélnek ha magukra maradnak. Én most beszélek másról is, hiszen biztosan tudom, hogy nem vagyok ezzel a problémával egyedül, csak senki nem beszél róla. Viszont szerintem ez a probléma van és még nagyobb gondot okozhat, mint az a történet végére ki is fog derülni. Na izgultok már? :P

Szerda estére egyértelmű jelét adta rég nem látott vendégem, hogy ő akkor most meg ő jönne velem ezen a maratonon. A csúf, gonosz, roppant kellemetlen aranyér. Tavaly már a síelésem is keresztbe húzta, így a sípályáról egyenes út vezetett a sebészetre... Azóta nem láttuk egymást.
Gondolhatjátok mennyire nem örültem, krém, kúp és még Tesóm egy gyógyszert is adott, 3 napom volt hogy csodát tegyek..... Persze ez némileg csökkentette a turistaságomat is, de bármit megtettem volna, csak legyek rendben a maratonra... Persze ezt megélni, elfogadni nem volt könnyű, szegény Tamás végtelen türelmesen nyugtatott, amikor fél órán át sírtam, hogy baromira elegem van.

FIRENZE

Kicsit hosszú utazás, extra sok kavargás a dugóban, remek társaság, kirándulás. átmozgató futás, töltődés,  sok nevetés, hangolódás és gyors gyógyulás. Ez jellemezte a hétvégét.



 Nagyon pozitívan ébredtem, nagyon sok erőt adtak a többiek, Tamás és a fiúk is nagyon hittek bennem, minden rendben volt, vendégem is visszavonult. A kaja, az alvás, a folyadék bevitel szinte tökéletes volt, éreztem itt van az én időm. Tamás egyedül ment, sejtettem, hogy dobbantani készül, Péter a Lányokat kísérte, Ildi igen kilátástalan háttérrel, de hatalmas hittel rajthoz állt, Eszter is PB-re készült. Én két Gáborral készültem a csatára, megvolt az előre megtervezett taktika, többféle iramtáblázattal ... szinte mindenre felkészülve. Zsebemben két gél, 3 sótabletta, magnézium, szívem csordultig tele szeretettel és izgalommal, boldogan rajtoltunk el.


Mentünk, ahogy menni kellett, hangolódtunk, kerestem a lelkesedésem, de csak a feladatra koncentráltam, fiúk diktálták a tempót. Biztattak, mosolyogtak, nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy de jó dolgom van. Ami elkezdett feltűnni, hogy nem az van ami szokott, nagyon nagyon dolgoznak az ördögök a fejemben, hogy lassabban, hogy álljak meg, hogy valami nem oké.
Nem mentünk gyorsan, nagyon figyeltek a fiúk, hogy mennyire húzhatnak. Mégis én már azt hittem, hogy lehet 5: 30-ba megyünk csak nem mondják, de most dobbantásra készülünk?? És nem. Tervezetten mentünk, majd szép lassan lassultunk és én küzdöttem. Gondoltam sebaj, biztos ilyen egy maraton, amit időre futsz, hogy mindent bele raksz és a határaidon játszol. De nekem nem itt vannak a határaim... olyan gyanúsan rossz volt minden. :(
" Ha nem is lesz 4: 12, de mondjuk 4: 20 alatt leszünk, én ebbe most mindent beleraktam, büszke leszek magamra"
" 3 a magyar igazság, soha többet nem futok maratont, be kell látni, nem nekem találták ezt ki, én ehhez kicsi vagyok"
Közben belül meg azon agyaltam, hogy mit gondolhatnak a fiúk, hogy mennyire kis gyengus vagyok, ilyen hamar kínlódom, már nem mosolyogtam, nem beszéltem, csendben küzdöttem. Igyekeztem csak a jóra gondolni, a rosszat kifújni, és hinni....
Egyszer csak jobbra fehér lepellel eltakart rész, sok orvos, nem szabad oda néznem tudtam. Csak Gábor arcát, láttam, tudtam hogy ott nagy baj van....
Menjünk tovább, fel a fejjel, össze kell szednem magam. Ezért jöttem, most ne vacakoljak már...
Olyan volt mint egy hullámvasút, néha kicsit jobban ment előzgettem, de hamar újra vissza. Fiúk próbáltak feldobni, biztattak  és agyon dicsértek, elképesztő támogató szeretet sugárzott belőlük. Ahogy ígérték is:
"Könyörtelen szeretettel fogunk téged támogatni"

Farkasember néha dalra fakadt, annyira jó hangulat volt, és én még mosolyogni sem vagyok képes.
Iszonyat nagy küzdelem zajlott, de nem csak ott a pályán, hanem belül a szervezetemben, az ereimben... de ezt akkor én még nem tudtam.

Egyszer csak kézremegés, nagyon rossz, mindjárt elájulok érzés. Megálltam Gábor nyakába borultam és felzokogtam, hogy azt hiszem valami baj van. 23 kilométer körül lehettünk, egy gél és egy sótabletta, több adag víz volt bennem. SEMMI nem indokolta amit éreztem. Gyümölcspürét adott Kispajtásom és megnyugtatott, hogy ezen át fogunk esni, ne ijedjek meg, nem lesz semmi baj, picit sétálunk és megyünk. Össze szedtem magam, mentem, majd hánytam. Na akkor tuti ez bántott, tovább mentem, úgy emlékszem itt újra hánytam. Megszédültem és zsibbadni kezdtem, kezemben lábszáramban és már a fejemben is. Ültem az út szélén. Zokogtam. Nem szeretném abba hagyni, de képtelen vagyok folytatni, mit kéne most tennem??? Hátamra egy motoros melegítő leplet hoz, fiúk támogatnak, tanácskozunk, megnyugtatnak, hogy velem maradnak. Sétálok, hátha.... picit újra futok. Megint hányok. Nagyon elfáradtam, Aludni szeretnék. Fel kell adnom, engem otthon egy 10 éves csodalány vár, nem mehetek tovább. Hangosan kimondom: nem megyek be, nem tudok, nem lesz érmem, nem lesz egyéni csúcsom, nem lesz firenzei maratonom. Tamás hiába vár a célban. :(( Ez a verseny számomra most véget ért. Aki nem fut, annak ez most lehet érthetetlen, de iszonyat nehéz volt ez ott fejben. Innentől felgyorsultak az események, de annyira megható képek maradtak meg a fejemben, hogy még most is hidegrázás kerülget és sírni tudnék ha eszembe jut. 
Sétálunk a szervezőkhöz, két Gábor két oldalamon, átölelnek, fognak hogy ne essek össze, mellettünk zenekar, köztük egy bohóc, mindenkit biztatnak, meglátnak a bohóc velünk jön  és csak mondja és mondja egy szót sem értek, mert olaszul beszél... én zokogok tovább. Pillanatra abba hagyom puszit dobok neki, hogy értse hogy értem hogy ő segíteni szeretne, de most tényleg baj van.




Rendezőknél majd össze esek, újra hányok, orvosi csapat rohan oda, vérnyomás mérés, mentővel az orvosi sátorba visznek, pedig 400 méterre van... Nem értem hogy kerültem ide, mármint feldolgozhatatlan ahogy pörögnek az események. Ők olaszul beszélnek, én picit angolul, nehezen értjük egymást. Tamás basszus, Tamás most nagyon kéne, ő tud csak olaszul.... 28 kilométernél vagyunk, ő már tuti befutott, telefon nincs nála... Nálunk is csak egy, Gáboré. Vizsgálnak, EKG készül, újabb vérnyomás, Javasolják hogy menjek kórházba, magyarázom nem szeretném, de be kell mennem. Elmagyarázzuk nekik a szívműtétem, hiszen már a 3. EKG készül, félek hogy nehogy az legyen a gond, innentől kezdve, nincs választásom be kell mennem, pedig az EKG jó eredmányt mutat.
Remegek, sírok, néha majdnem hányok. A fiúkat elengedem, menjenek, nehéz helyzet, nagyjából könnyek között búcsúzunk, de sietnek, hátha ők előbb elérik Tamást. Megszakad értük a szívem, ezért jöttek Firenzébe? Ilyen maratonjuk lesz? Annyira sajnálom :( Mit ronthattam el???

Mentő ajtó csukódik, a könnyem újra ömlik, de a sziréna elnyomja a zokogásom zaját.


Na nem akarom sokáig húzni, mert szerintem már eddig se jut senki, olyan hosszú lett. Kórház, olasz stílus, kiabálás, rohanás, kapkodás, nem értek egy szót sem, minden angol tudásom előjön az agyam legmélyebb bugyraiból dolgozom :D Nem adnak inni, hiába könyörgök, Majd a vizsgálatok után... Vattát köpök, órák óta nem ittam, infúziót sem kapok, mi lesz most? Tamást elérem, beszélünk, sírunk, újra beszélünk, beszél az orvossal és ígéri hogy jön és megment. Megkérdezem hogy ugye ő legalább jól van?? És ugye szépet futott, persze 3:20-at!! Ezzel a jó hírrel egy darabig elvagyok, büszkeség önti el a szívem. Kár hogy ő nem lehet ma büszke, újra sírok...


Még egy maratonfutó fekszik a folyosón, ő már infúzión. Ketten kötöttünk itt ki...

Este 5 körül kapok vizet és infúziót addigra kiszáradtam, a fejem borzalmasan fáj, teljesen kivagyok. A folyosón üvöltöznek, zajlik az élet. Angolul megbeszéljük az orvossal mit csináltam, hányadik maratonom stb, félig meddig értjük egymást. Szedett be gyógyszert esetleg???

És itt össze áll a kép, egy pillanat alatt értek meg mindent....
De nincs kedvem, és erőm elmagyarázni angolul, hogy arany a seggem :D és ezt próbáltam meg napok óta gyógyszerrel rendbe hozni, sikerült is. De az erem ezzel szűkítettem... Majd egy maratont akartam ráfutni. Csoda hogy a szervezetem kissé felborítottam?? Nem.
Azért írtam le, mert nekem ez egy nagyon drága tanulópénz volt, idő kell míg ebből felállok rendesen. De fel fogok :)

Később saját felellősére eljöttem, mielőtt zárt osztályra kerülök az ottani hangulattól... Újabb labort fogok készíttetni, mert két értékem nem stimmelt. Meg szeretnék nyugodni, hogy minden rendben.

Köszönöm ezt a sok aggódó üzenetet, a sok szeretetet itthon és a helyszínen egyaránt. Sajnálom, hogy a fiúk maratonját ennyire keresztbe húztam és sajnálom, hogy majdnem éhen halt miattam mindenki a maratonja után, csak azért hogy együtt vacsorázzunk. Mindenkinek tiszta szívből gratulálok itt is!! Nagyon köszönöm!! Ölelés nektek ;)

És ebben a pillanatban jött az email, kérik a chippet, mert nem látják az eredményem. Ha kibírtam sírás nélkül, akkor már egész jól vagyok, nem? :)

2015. október 26., hétfő

T-5 hét

Én már csak ilyen vagyok, rágörcsölök, foglalkoztat, agyalok rajta, számolgatok, parázok, reménykedem, megijedek, nagyot álmodom, elkeseredek, újra hiszek, kitartok és készülök.
Igen és ez így lesz egészen november 29-ig. Kitartást nektek ott a közelemben :)

Szóval mindig van ok arra hogy egy kicsit elvesszek mások eredményeiben. Ilyenkor azt hiszem, hogy mégis minek? Minek fussak újra maratont? Ha javítok mondjuk 20 percet, akkor is gyenge eredmény lesz, már nem menő 4 óra feletti maratont futni... De aztán észhez térek gyorsan. Ők, nem én. Ők futóalkatok, ők sportoltak, ők szorgalmasabbak, ő nekik örülni kell és kész és erőt meríteni belőlük. Roppant jó motiváló erő tud lenni ha rájuk gondolok. Vagy Rátok! Tudjátok Ti! ;)



Mindig van ok kicsit megijedni. Most tényleg megint úgy érzem hogy sétálnom kell? Sose fog menni? Most miért mutat 6:20-at? Azt hittem futok, de hiszen csak kocogok. 6 x 3 perc gyors? De a 3. után se kapok levegőt, ez butaság, sose fog könnyen menni. És már megint mikor futok, reggel? Jaj nem 5-kor nincs értelme felkelni, majd este. 9-kor még induljak el? De egész nap rohangáltam, szemétség, de oké, lemegyek. Hogy aztán majd hősnek érezhessem magam picit... ;)

Néha akad ok reménykedni is. Basszus nem is olyan rossz dolog ez a tempósabban futás, hogy mi van? 5:05 lett ez a kilométer?  Á, valamit rosszul mért. Na jó még egy kicsit futok, csak előbb tűnt úgy hogy már egy méterrel sem megy több. Hosszú hétvége első reggele 7 óra? És már túl 13 kilométeren? Na nem is vagyok olyan lusta :)


Közben néha megállok és másokat csodálok: Megint 5 előtt indult el, hihetetlen. Egy edzést sem hagyott ki, akár hétfő este letolta a hosszút! Hős! Lefutott velem 6 km, 3-4 hét után, roppant büszkeség! Ultra verseny tele Bogyókkal, ketten a  dobogón! Hirtelen felindulásból 50 km. Első maraton, sikerek.

És néha kicsit hősnek érzem magam, mint például tegnap amikor egy igen tartalmas hét után még várt rám a hét 5. edzése, ami persze hosszú futás.24 kilométer Jó, de színházba akarunk menni. Mindent nem lehet! De igen! 15 órakor kezdődő előadás, utána kocsiba átcuccolás, magassarkúból asicsbe ugrás, irány a sziget. Szép a sziget! És szépen fel is újították! Szépek a fények! Na de időbe itt nem fér bele 5 kör, mert akkor sosem érünk haza és még jönnek a gyerekek. Akkor majd én haza futok. Margit híd, Nyugati pályaudvar, eufória, Oktogon, szeretek futni, Városliget, gél, Népstadion, szomjan halok, Mogyoródi, hol egy kurva kút, vasúti átkelő, Péternek telefon: Jövök,ments meg, adj egy pohár vizet. Csömöri út, hányinger, nem hányok, de mégis, mégsem, mindjárt otthon, már ne állj meg, 24 megvan, de még vagy két kilométer, nincs már kedvem futni, de megfázom, jó már csak egy kicsi, most tartsak ki. De nagy király vagyok. Jaj meghalok ... és VÉGRE otthon. Itt is azt mondják hős vagyok, akkor most egy kicsit az vagyok :)


2015. szeptember 22., kedd

Újra blog, újra maraton és lehet újabb futócsillag születik :)

Eredeti tervek szerint 2,5 fél hét múlva futnám a 3 maratonom itt Budapesten. De akkor inkább a pálya szélén minden energiámat felhasználva drukkolni fogok, lesz kinek! ;)

Inkább "nagy nehezen" engedtem a csábításnak és 10 hét múlva a Firenzei pályán futom életem 3. maratonját.
A lelkesedésem egészen időben megérkezett, szóval most igazi jó kislányként, szorgosan edzéstervet betartva tervezek készülni.
Így az utóbbi két hétben rájöttem, hogy 1 perc baromi hosszú tud lenni, ha majd kiköpöd a tüdőd vagy hogy egy laza futás is tud fárasztó lenni és nemcsak azért mert a legcukibb maratoni edzőtársad, húz mint egy nyúl, hanem mert most arcon köpnek a nyáron kimaradt kilométerek. Oké, van amikor érzem a sok tornának volt haszna is, de azért a heti 5 futás az egy picit fáj még :)

Viszont ahogy egy kedves futóbarátom mondta is, ha szorgalmasan elvégzem a leírtakat, hetente többször érezhetem magam kicsit hősnek :D És tényleg a feladatos edzéseknél folyamatosan jön a kisördög elég lesz kevesebb... elég lesz egyel lazábban... de csak nem hagyom magam. Egyenlőre...

Persze van hogy csalok. Például ha úgy érzem vasárnap este Dorci mellett a helyem, akkor hétfőre teszem a vasárnapi adagot. De múlt héten meg kevesebbet írt volna a terv, mint egy félmaraton. Viszont semmiért nem hagytam volna ki, hogy Gyöngyvért végig kísérjem élete első félmaratonján, egészen más élmény volt, imádtam.


Szóval most tele tettvággyal, lelkesen készülök és most még nagyon azt hiszem, hogy na majd most, most minden más lesz és kicsit oda csapok... de ehhez még nagyon messze van november 29...

Na és eközben az én Nővérkém is elkezdett barátkozni a a futással. Ma már a 3. alkalommal teljesíti a edzéstervben elő írtakat, szóval szerintem a nehezén túl is van :) De ezt ő is sejti, mert egyre többet emlegeti hogy miből milyen színűt fog venni ;) Jó úton vagyunk asszem....

Szóval én igyekszem fogni az ő kezét mert tudom mennyit számít. Hiszen a másik kezem fogja Ildi kitartóan immár másodszor. Köszönöm :) De nem csak neki vagyok hálás, hiszen rengeteg motívációt  és támogatást kapok a Berriektől, wetikémtől és a Lánykámtól is. De Tamást se felejtsük ki, aki lehet néha ostorral, de mosollyal és egyenlőre nagyon türelmesen terelget.

2014. április 14., hétfő

BSZM 2. nap, Reni szavaival :)

Mielőtt átadom a szót, befejezem az előző napot.

Szóval miután  a sör nagyrésze lecsúszott, kiderült hogy Reninek nagyon begörcsölt a hasa :( Így gyorsan autó, rohanás vissza, de kemény fából faragták nyomta keményen, csak kérte maradjak mellette.
Egy darabig így mentünk, próbáltam jó tanácsokkal ellátni, láttam nagyon kínlódik és sajnáltam. Bele-bele görnyedt a fájdalomba, ekkor kezdtem aggódni és határozottan megkértem ne erőltessük, már csak nagyon pici van, azt lefutom én. Érdekes, de nem volt olyan vészes a frissen megívott sörrel futni, mint sejtettem.

wetike elém jött, vidáman befutottunk és megbeszéltük, hogy soha többet nem iszunk-eszünk, vígadunk addig, míg nincs mindhármunk a célban. Ez volt az első nap nagy tapasztalata, de Reni hamarosan jobban lett, így megnyugodtunk.

Délután kis fürdő, vacsi, kis óvatos koccintás és nagyjából 11 körül már mindenki ágyban :)

És akkor a szó Renié:

BSZM 2. nap

Nehezen ment az elalvás a BSZM 2. napjának előestéjén, tudván, hogy én fogom futni a félmaratoni távot és az előző napi rosszullét picit megriasztott. Nem maga a félmaraton gondolata volt rossz, hiszen már a sokadikat futom, hanem a tudat, hogy nem szabad elfutni az elejét, kell az energia Szigligetig, holnap is lesz nap és hasonló gondolatok rohantak meg…
Az ébredés viszont hihetetlen energiát adott, hiszen drága csapattársaim - azaz nőim ;-) – igencsak megleptek….Merthogy a március 21.-e nemcsak „A BSZM 2. napját” jelentette, hanem „A Szülinapom” is volt egyben!  És erről nem feledkeztek meg a drágák. Olyannyira nem, hogy a fürdőszobából kitoppanva a kókuszgolyós muníciónkból kirakott „szívecske” egyik tagjába szúrt gyertya pislákolása mellett skandálták a „Boldog Szülinapot”’ …. Hát nem édesek ?!
Egyes számú ajándék: egy nők számára elengedhetetlen táska- kellék, azaz egy kinyitható tükör a MI „Angyali Bogyónk” képünkkel  Igazán praktikus mindig magunknál hordani a csapattársnőinket nemdebár? Csak ránézünk a képre és már mosolyt is csaltak az arcunkra….És persze  a BSZM-re gondolok egyből


Kettes számú ajándék: extra méretű ún. Szülinapos rajtszám „mosolyogj rám!” felirattal…. (Szerencsére senki nem küldött el az anyám pi***ba, hogy ilyen felirat van a hátamon egy kemény terepes félmaraton közben, hiszen mindenkinek nyilván mosolyogni van kedve olyankor  A várakozásaimhoz képest azonban többen is MEGMOSOLYOGTÁK és jókívánságaikat kívánták a futás alatt is  - a szerk.)
Na és akkor itt indult el a BSZM 2. napi megmérettetése….

Drága Wetikénk a már szokásos reggeli lázban égett, csiptette a rajtszámot, húzta a szoknyát, készítette a fejhallgatót….és már kész is volt!  Egyem meg mindig úgy állt rajthoz , mint akit skatulyából húztak ki!  A Rajtnál nagy volt a tömeg, kerestük az ismerős arcokat… meg is volt Zsótér Ferink is, aki odajött üdvözölni minket. Ő a maratonjára indult… biztos tudta ő is hogy a Bogyóerő velünk van!
A rajtnál az előző napi eredmények alapján név szerinti indítás volt, úgyhogy Wetinket szépen odaállítottuk a csatasorba és mi pedig Vikivel vágtattunk tovább a következő állomásra.  Zárójelben megjegyzem, hogy nekünk nagyon rutinos volt a menetrendünk, hiszen minden nap ugyanaz volt a futósorrendünk : Wetike, Eperszem, Renka
Eperkével amikor a következő váltópontra érkeztünk, akkor lelkes szurkolásba kezdtünk a beérkezőknek, indulóknak, MINDENKINEK! Jó kis izgalom-levezető volt mondhatom...Az első váltópont volt mindig a kedvencem, mert ott volt Péter Attila, aki nemcsak vicces és mókás, hanem igazán EMBERI is. Minden befutóhoz volt egy jó vagy vicces szava. Az ő lelkesítésénél és hangulatteremtésénél nincs jobb az fix!
Miután Wetikénk beért Viki felcsattintotta a csapatrajtszámunkat és légies könnyedséggel futva suhant el az útvonalon.  Wetike csatlakozott így most a kis karavánunkhoz. Én pedig elkezdtem készülődni a következő váltópontra, és fokozódott az izgalom is….. !
Nagyon meleg volt…..De komolyan! Aggódtunk, hogy a nem túl sok frissítőpont mennyire lesz elég Eperszemnek, és próbáltuk keresni a tömegben, miközben a váltópont felé tartottunk a 7-es úton. Elég reménytelennek tűnt megtalálni, ill. kiszámolni, hogy mikor érhet oda….tehát nagyon lutri volt. Sajnos nem is sikerült
A váltópontnál igazán nagyon vártuk már a megérkezését…amikor kb. 50 m-re tőlünk Péter és Tamás meglebegtették a Runberries zászlót és integettek hogy JÖN, JÖN, JÖN!!!
Na akkor most utolsó jótanács-váltás Wetivel….Viki érkezik….Tamás csattintja a rajtszámot a derekamra, és illaberek-nádak-erek…elindultam!
 Az első km-eket nagyon kimértem, gyenge 6-6:10 es tempóval futottam, aztán kezdtem elég jól kizökkenni a folyamatos agyalásból és elkezdtem élvezni a táj szépségeit….És a 10 km után még a privát szurkolóim is felbukkantak  Szerencsére éreztem, hogy minden rendben van, és menni fog nekem ez a táv. Akármi lesz, de meglesz! Balatongyöröknél különösen elmerültem a tájban és persze egy erős emelkedőben, ami kitartott 1-2 kmen keresztül. Hál’ Istennek jött végre egy frissítőpont!! Úgy kellett, mint egy falat kenyér! Éreztem, hogy erős volt ez az emelkedő, és főleg a combjaim kezdtek elégedetlenkedni, de végül „megbeszéltük”, hogy majd Szigliget után lesz erre lehetőségük..  A 15-16 km-nél úgy éreztem, hogy még nagyon messze van az a 21….arról nem is beszélve, hogy kicsit frusztrált felnéznem az előttem magasodó „hegyre” . Nagyon messzinek tűnt! Kizárt, hogy ez már csak 5 km legyen. Ebben a felemelő és önbiztató hangulatban ismét rám talált a csapatom, Tamás vezényletével. Leparkoltak az út szélén, és papucsban lejtett táncikálással biztattak Szigliget irányába.


Nem hiába… - gondoltam. Az én csapattársaim ;-) És márcsak értük is megteszem ezt a „pár” lépést . No meg persze magam miatt, hiszen SZÜLINAPOM van! Hagyjam cserbe saját magam?
Az utolsó két km-en végig Péter szavai visszhangoztak a fülemben/ fejemben, miszerint „amikor már  Péter Attila hangját viszi a szél a domboldalban, na onnan már nincs messze, csak egy kemény emelkedő, és meg is érkeztél!”
Így is lett! Nem mondom, hogy nem kerestem erősen azt a hangot, de amikor már egyre biztosabban hallottam, akkor neki iramodtam…Mit nekem egy kis szigligeti emelkedő…?! A teteje előtt azért megtorpantam mégis, és megállásra kényszerültem. Belesétáltam picit, de jött Tamás, ott éljeneztek a lányok, lengették a Runberries zászlót….szóval mit volt mit tenni, nekikezdtem BEFUTNI :)
És a célban volt a napzáró meglepetés! „Nagy gratula a Szülinaposnak és az Angyali Bogyóknak! Isten Éltessen!   Egy félmaratont szervezett a születésnapjára ;-)!” Teljes elérzékenyülés….
Köszönöm nektek Bogyólányok és Bogyófiúk! Nélkületek nem biztos hogy sikerül!
Természetesen megvártuk a többi beérkező csapatot is. Gáborékat, Krisztáékat…..mondanom sem kell, hogy a végső kifulladás és a diadalittazmus érzése keveredett mindenki arcán! De aztán az öröm és a siker érzése.




A napot egy szuper vacsorával zártuk egy balatongyöröki étteremben.
Csak ennyit mondhatok: ÖRÖK EMLÉK!!!!!
És hogy hajrá Lányok, jön a 3. nap……!

2014. március 27., csütörtök

BSZM 1. nap

Tudjátok, hogy volt izgalom bennem bőven az utolsó napokban. Kihívásnak tűnt a csomag össze készítése is... meleg ruha, vagy inkább rövid cuccok? Eshet? Szél? Pánik esetére: ragtapasz, gyógyszer, betadine, kálcium.. csakúgy cikáztak a gondolataim, nyugton nem hagyva 1 percre sem.

De eljött a reggel, kicsi Dorcim még bevihettem a suliba, utolsó ölelések, szinte könnyes búcsúzás:
"Anya, ügyesen fuss! ügyesen fogod körbe futni a Balatont, ugye?"

Végül 8 előtt picivel,  felpakolva elindult a kicsi kocsi. Valószínűleg 3 x annyi cuccal, mint amire szükség van :D


Siófok, 10 óra:

Péter és wetike rajtra kész. Zene szól, mindenki szaladgál, rajtszámot erősít, színesebbnél színesebb futók lepik el a területet. Ki rövidnadrágban, ki hosszú felsőben, esetleg még széldzsekiben melegít. Nagyon erős izgalom, de egyre kellemesebb érzés fog el, jó itt. Örülök, és megköszönöm hogy itt lehetek. Gyönyörű az idő, a Balaton csodás, mindenki egészséges és 4 napig futhatunk, fene a jó dolgunk...

Rajtpisztoly dördül és megindul a tömeg. Elkezdi a sok színes futó fogyasztani azt a mai 48.2 kilométert és mindenki mosolyog.

Izgatottak vágódunk a kocsiba, hogy útközben kicsit drukkolva, majd rajtra készen a váltó pontra érjünk. Péter Attila már ott nyomja a dumáját... Hogy került már is oda?? Igazi buli hangulat, a rajtra várakozók és a drukkolok ugrálnak, kicsit táncolnak és a futóknak vadul kiabálnak.

Jönnek a Bogyók, elsőre befut a "PAPA" :))) Alias Futapó, az én kedves Nagykövet társam, barátom Péter. Nem is gondolhatta Péter Attila, hogy ezzel a le Papázással lavinát indít... :D Ugye Papa? ;)

Robiék is leváltanak majd jön wetikém (nem bunkóságból írom kicsi betűvel a nevét, így szereti) pacsi, dugóka, rajtszám és start. :)

Fantasztikus az idő, szinte éget a nap, de még nem az a "gatya rohasztó" meleg. Mondjuk szomjas vagyok picit, de hopp egy kis szellő és máris minden csodás. Mellettem a Balaton gyönyörű szép, csendes és nyugodt. Annyira örülök hogy itt vagyok. Szoknyám libbenti a szél, olyan vidám minden. Így repül el másfél óra, berobogok a váltó pontra, ahol Papa zászlóval vár és együtt futunk a dugókáig. Örömmel nyugtázza, hogy minden rendben nálam, ismeri már a mosolyom.

Reninek vállsimi, pacsi, hajrá kicsi Lány! Na most spuri a célba, mert a fiúknak el kéne csípni Gábort :) Beérünk, Gábor befutójáról lekéstünk...

Éhesek a Fiúk, Reninek kb. 1 óra futi még, addig esznek. A cél mellett csodálatos napsütésben letelepszünk és csapolt sört kérünk, mert megérdemeljük. Nagyon élünk. :)

A sör csúszik, a nap süt és 40 perc múlva Reni is be kell érjen.
Telefonomon nem fogadott hívás... Reni volt az. Miért hív futás közben? Baj van?

FOLYT. KÖV.....

2014. március 25., kedd

4 napos flow...., avagy az első BSZM :)

4 nap FUTÁS - 4 NAP BARÁTSÁG - 4 NAP BULI - 4 NAP CSODA 

Így kezdődik a verseny kiírás a futaneten. Jól hangzik, kecsegtető az ajánlat! De azért voltak fenntartásaim, megmondom őszintén. Mert oké persze buli meg móka és kacagás, na de azért jó adag kihívás, kis kínlódás és biztos hatalmas kitartás...

Most hogy vége, csak megerősíteni tudom:

4 nap FUTÁS - 4 NAP BARÁTSÁG - 4 NAP BULI - 4 NAP CSODA 

Különös hangulata van ennek a 4 napnak, ez a futók SZIGET fesztiválja :) Itt nem számít hány éves vagy, honnan jöttél, mit dolgozol, mik a politikai nézeteid... Egy a cél, megkerülni a "magyar tengert" 4 nap alatt :) És egymást mosollyal, öleléssel és jó szóval biztatva, segítve előre lendíteni az útján! 

Szuper zene, gyönyörű táj, és most csodálatos idő ami segítette a boldogság hormonok folyamatos termelődését. Na és Péter Attila fáradhatatlan hangja, vele kelsz és vele fekszel zárod a nap futós részét. Mindenkihez van egy jó szava és tuti hogy mosolyt csal az emberek arcára. :)

És úton-útfélen szurkolók, dudáló autók. Vagy ha nem futsz, hát szurkolsz, pacsizol, kiabálsz, táncolsz, biztatsz.

.....ha nem lenne már a zsebemben a jövő évi fix belépő, akkor is tuti ott lennék újra!

Részletes beszámoló hamarosan :)